Romantikus, fantasy regény
Hogy is volt?
A házunkhoz körülbelül fél 5-re értünk oda. A tücskök ekkorra már kifáradtak a szorgalmas ciripelésben, átadták a helyüket a madarak ébresztésnek szánt csicsergésének. Ideje volt kapni a lábainkat bármennyire is fáradtak voltunk, mivel anyunak ezen a hétfőn volt az első munkanapja, és nem tudhattuk, hogy milyen korán szándékozik felkelni. Megérkeztünk a bejárati ajtóhoz, elkezdtünk fülelni, hogy vajon valaki ébren van-e, majd a biztonság kedvéért körbejártuk a házat, hogy nem-e ég valahol a lámpa. Szerencsére semmi jel nem mutatott arra, hogy ébren lett volna bármelyikük, ezért megkezdhettük a behatolást, természetesen szép halkan.
Óvatosan elfordítottam a kulcsot a zárban, majd mindhárman beléptünk az előszobába, ahonnan már lehetett hallani apum horkolását. Levettük a cipőnket, aztán rögtön mentünk fel a lépcsőkön, mint a balett táncosok csak a lábujjhegyünkkel értünk hozzá a lépcsőfokokhoz, egy macska hozzánk képest hangzavart csapott volna. Mindenünk tiszta kosz volt, a ruhánk és mi magunk is, de zuhanyzásról persze szó sem lehetett, szüleim kissé meglepődtek volna, ha arra ébrednének hogy valaki tusol a fürdőszobában. A küldetés teljesült, magunkra csuktuk az ajtót, hogy véletlen se lássák meg, hogy ég a szobámban a lámpa. Átöltöztünk az alvós ruhánkba, és levetettük magunkat a fekhelyünkre, én az ágyamra, ők pedig a szivacsukra, amit még reggel készítettem ki nekik. Már épp kapcsoltam volna le a lámpát, de aztán rájöttem, hogy úgyse tudnék aludni ennyi kérdéssel a fejemben, nem tudna kikapcsolni az agyam.
- Pan, Sandy? Ti mire emlékeztek? - szólaltam meg váratlanul.
- Ez az egész olyan misztikus Rachel... amiket mi ma éjszaka láttunk, olyanok a valóságban nem léteznek... - mondta Pandora
- De legalább beszéljük meg! Biztos van valami ésszerű magyarázat, hogy mi történhetett! - próbálkoztam.
- Ebben a faluban nem stimmel valami az biztos, szerintem beszélned kéne szüleiddel erről, Brecon nem olyan biztonságos, mint amilyennek azt gondoltad - mondta Sandy.
- Persze... kapnék is a fejemre, ha megtudnák hol csámborogtunk éjjel - húztam a számat.
- Igaza van Rachel-nek, ha meg is tudnák ezt a szülei, attól még nem költöznének el innen. Az anyja most talált itt munkát, nem fog az első nap rögtön kilépni, ez patthelyzet... - mondta Pan - de tényleg jó lenne, ha ezt az egészet átbeszélnénk, mert mindenre van magyarázat, még ha paranormális dolog történt, akkor is.
- Jó akkor kezdjük az elejétől... sétáltunk, és egyszer csak egy farkas bukkant elő az egyik Pan melletti bokorból. Erre még mindenki emlékszik nem? - kérdeztem, mire mind a ketten bólintottak - Aztán elkezdtünk futni, majd mindhárman a földre zuhantunk, ti mit éreztetek ekkor?
- Én olyan illatot, amilyet még igazából soha nem éreztem, kellemes volt, kicsit édeskés. Ahogy jobban beszívtam ezt az illatot egyből lezsibbadt az egész agyam és a fejem, képtelen voltam megállni a lábamon - kezdte Sandy.
- Dettó... akkor valószínűleg ezért ájultunk el egyszerre, mert futás közben úgy kapkodtuk a levegőt - csatlakozott Sandy-hez Pan.
- Oké, akkor mindannyian ugyanazt éreztük, de valójában az a rejtély, hogy mi történt ezután? - folytattam a kihallgatást.
- Hát elvesztettük az eszméletünket... mi történt volna? - értetlenkedett sebes karú barátnőm.
- Aj-j-j, te is tudod miről van szó Sandy, tényleg ennyire fáradt vagy?! - kapta fel a vizet Pan.
- Valóban sok dologra nincs válasz... hogy távolodtam el tőletek például fél kilométerre? Miért nem ölt meg minket a farkas? Miért sebes Sandynek a karja? Mi volt az a kék fény az ájulásunk előtt? Ki altatott...
- Várj! Te is láttad azt a kék valamit? - vágott közbe Sandy.
- Igen, de csak körülbelül egy másodpercre, aztán teljes sötétség... - mondtam.
- Hé csajok, nem lehet, hogy az a kék fény egy kék szempár volt véletlen? - szólt közbe Pan.
- Ugyan Pandora, egy kék szem nem világíthat ennyire a sötétben... bár ha valóban az lett volna, az sok mindenre magyarázatot adott volna - mondtam elmélkedve. - Biztosan nem csak a farkas és mi voltunk az erdőben, valaki még tutira ott volt velünk.
- Lehet az a valaki altatott el minket, lehet hogy a kék szempár tulajdonosa vitt el téged tőlünk... - folytatta Sandy.
- Ennek semmi értelme! Miért cipelt volna el engem tőletek, ha valóban így történt volna? És egyáltalán miért altatott el minket? Még így is túl sok a kérdés... - fakadtam ki.
- Viszont az tény, hogy ha az a kék fény egy személy volt, akkor ő mentett meg minket a fenevadtól, más magyarázat nincs arra, hogy mi oknál fogva maradtunk életben. Sajnos Rachel eddig tudtunk jutni, ez innen rejtély marad... talán örökre - motyogta a bajkeverő.
Hosszú csend, ránéztem az órámra, már hajnali 5 volt. Rettenetesen furdalta az oldalamat a kíváncsiság, megpróbáltam másra gondolni, de nem ment, túlságosan érdekelt, hogy vajon mi történhetett aznap az erdőben. Addig-addig gondolkodtam, míg az agyam teljesen meg nem adta magát, és álomba nem szenderültem.
*
Reggel 10... a csajok bökdösésére ébredtem.... noszogattak, hogy ideje indulni, mert 2 óra múlva indul a buszuk. Nagy nehezen felültem az ágyban, álmosan néztem rá barátnőimre, egy kicsit beszélgettünk, majd jöhetett a készülődés. Barátnőim már reggel lezuhanyoztak, a koszos ruhákat pedig a táskájuk legaljára rejtették, nehogy a szüleim reggel észrevegyék, és gyanút fogjanak. Én is fogtam az egyik sárga pólómat, a kedvenc farmeromat, meg a többi tartozékom, és egy nagy ásítást követően elindultam a fürdőszoba felé. Kevesebb, mint öt órát aludtam, nem csodálkoztam volna, ha bealudtam volna a zuhanykabinban, ilyenkor szoktam bevetni a Rachel hideg zuhany taktikát. A hideg víz az, amitől azonnal felébredek, és mivel a kávét nagyon utálom, ezért kénytelen vagyok ezt a módszert alkalmazni a teljes ébredéshez... igaz nem a legkellemesebb, de idővel hozzá lehet szokni.
Miután végeztem a tusolással nyomban lementünk a lányokkal reggelizni, én farkaséhes voltam... bizony, mint tegnap éjjel a farkas. Anyu meg apu persze nem voltak otthon, már mind a ketten elmentek dolgozni, szóval nem kellett félni a váratlan kérdésektől, hogy mikor értünk haza, meg hol is voltunk. Nem szerettem hazudni, különösen azoknak nem, akik közel álltak hozzám, olykor azonban adódik úgy, hogy a szükség megkívánja, hogy letagadjuk az igazságot, az ilyen helyzetek gyakran elkerülhetetlenek. Csináltunk pár pirítóst, befaltuk őket, majd felmentünk az emeletre, hogy segítsek bepakolni Sandynek és Pandorának.
A pakolással gyorsan végeztünk, és a hideg zuhany szokásához híven megtette hatását, egyáltalán nem voltam már álmos. Vettük a cipőnket (legalább azok nem lettek koszosak), és indultunk is a buszmegállóba... gyalog.
*
A nagy fehér busz már ott állt a megállóban mire odaértünk, elvileg még öt perc volt az indulásig, szóval volt egy kis idő a búcsúzásra.
- Rachel bármi is történt, mi nagyon jól éreztük magunkat nálad, és kalandban se volt hiány, jó volt ez a másfél nap veled! - mosolygott Pan - Igaz Sandy?
- Persze, ha nem kevertél volna minket bajba kedves Pandora, akkor tökéletes is lehetett volna! - gúnyolódott Sandy vigyorogva.
- Jól van na... szégyellem, hogy belerángattalak titeket ebbe az őrültségbe, ha tudom hogy ez történik akkor... - sütötte le szemeit kalandorunk.
- Fel a fejjel csajszi, megtörtént és kész, ti biztonságba lesztek Birmingham-ben, ez a lényeg - mosolyogtam rá.
- De mi féltünk téged Rachel... ez a hely nem biztonságos, legszívesebben vinnénk haza téged... bárcsak lenne valami megoldás - folytatta Pan.
- Majd vigyázok magamra, ne aggódjatok! - nyugtattam őket.
- Rendben, de minden nap küldj Email-t, és majd ott tartjuk a kapcsolatot, oké? - szólt közbe Sandy.
- Ezt tőled nem várom el Sandy, hisz múltkor se írtál! - mosolyogtam rá.
- Jó hát mindennek van oka, de ez most különleges helyzet, nem szeretnénk, ha bajod esne, tudni szeretnénk mi történik veled.
- Persze, csak aztán majd ti is írjatok a napjaitokról, ne csak az én ujjaim járjanak a laptopon! - mondtam.
- Megbeszéltük... de Rach, nekünk most mennünk kell, mert elmegy a buszunk, hiányozni fogsz... vigyázz nagyon magadra! - ölelt magához Pan.
- Megteszem, amit lehet - kacsintottam rá, miután véget ért az ölelés.
- És legyél ügyes a suliban, biztos megtalálod majd a helyed - ölelt meg Sandy biztató szavaival.
- Reméljük... - mosolyogtam.
- Szia Rachel! - mondták egyszerre.
- Sziasztok!
Miután felszálltak a busz másodpercek után elindult, és egyre csak távolodott tőlem két legjobb barátnőm. Újabb 3 magányos nap várt rám, amíg nem kezdődik a suli... irány haza, vár a semmittevés.
Szólj hozzá!
